Sziasztok!
Tudom, nagyon rég nem hoztam új fejezetet és ezért nagyon restellem magam! Viszont, így kezdeti visszatérésnek, hoztam az új részt! ;) Nagyon szépen kérlek titeket, kommenteljetek! A másik blogomon nem tudom mikor hozom az új részt, de igyekezni fogok vele! Még előtte megírom a Prológust az új bloghoz, és írok egy novellát a versenyre! Addig is jó olvasást és remélem azért nem pártoltatok el tőlem! :D
12.fejezet: Beszélgetések
/Leila/
Egy
hatalmas fa tövében feküdtem, Szellem puha fehér bundáját simogatva, mikor Jon
mellém ült.
- -Tudod,
nagyon sokszor meglepsz. – érdeklődve néztem rá.
- -Már
megint mit csináltam? – kérdeztem mire a kezembe nyomott egy almát. – Az alma
miatt?- kérdeztem poénból.
- -Nem.
Hogy nem is látszik rajtad az a sok fájdalom amin átmentél. – felültem hogy egy
szintben legyünk.
- -Azért
nem látszódik mert, nem gondolok a sok rossz dologra. De, ha mégis, akkor jó
érzéssel tölt el hogy, már megtörtént és nem kell újra átélnem. Ugyanígy
dolgoztam fel a családom elvesztését. Tudom hogy a halálomig és még utána is
velem lesznek és vigyáznak rám. – válaszoltam csöndesen és elmeredtem a messzi
havas hegyek közé.
- -Akkor
ezért vagy ennyire merész. – felhorkantottam.
- -Az
nem merészség hogy kiállok azért amit szeretek, akiket szeretek, az igazamért.
– Egy ideig egyikünk sem szólalt meg. Mind a ketten el voltunk merülve a
gondolatainkban.
- -Te
hogy dolgoztad fel a szüleid halálát? – törtem meg a csendet.
- -Anyámat
nem is ismerem szóval, sehogy. Apám halálát… Már az Éjjeli Őrségnél voltam
amikor meghalt. Mert?
- - Semmi
csak érdeklődtem. Amúgy egy cipőben járunk. Vagyis majdnem. Érted?
- -Aha.
– Még nem is vettem észre de, kezdett besötétedni. Már napnyugta volt. Utoljára
tegnap este ettem és most nagyon korgott a gyomrom.
- -Elmegyek
vadászni. – javasoltam.
- -Harle
és Alex már elment.
- -Oké.
– nagyon untam magam és elkezdtem tépkedni magam körül a fűszálakat.
- -Nagyon
unatkozol? – kérdezte mosolyogva Jon.
- -Nagyon.
- -Ne
aggódj van munka. Segítesz megcsinálni a tüzet? – kérdezte mire én felpattantam
a helyemről mire Szellem rosszallóan nézett rám, mert eddig aludt.
- -Szívest
örömest! – Elindultunk fát szerezni, aztán én elmentem nagy kövekért amiket a
tűz köré raknánk. Mikor az kész volt, elmentünk rönkökért amire majd leülünk.
Mikor ez is kész volt, Jon leült az egyik rönkre amíg én meggyújtottam a tüzet.
Csak most tűnt fel hogy, nincs sehol senki. Csak Szellem, Jon és én vagyunk a
közelben.
- -Hol
vannak a többiek?- kérdeztem aggodalmasan.
- -Szerintem
ők is elmentek vadászni Alexékkal. - válaszolta túlságosan nyugodtan.
- -Így
is volt!- kiabált pár méterre mögülünk Alex. – És majdnem meg is öltük őket. –
mondta nevetve. – Lyl segíts megnyúzni ezeket. – mutattot a Borraqon és Torreggen lévő két szarvasra.
- -A
szarvasokat? – Alex megállt egy pillanatra.
- -Nem.
Torregget és Borraqot! – hatot egy kis hatásszünetet majd folytatta. – Még szép
hogy a szarvasokat! Gyerünk!
- -És
mi van ha nincs kedvem? – kérdeztem.
- -Akkor
kedv nélkül fogsz nyúzni! Még mielőtt lemegy a nap!- szólt vissza a
féltestvérem, és Borraqtól elvettem a kisebb szarvast és úgy a hátamon egy nagy
döggel indultam a vízhez. Mikor már majdnem kész voltam, jött Alex.
- - Itt
sürgetsz hogy, csináljam meg de, késel majdnem egy órát! – Alex elmosolyodott.
- -Te
komolyan megcsináltad? – mutatott a bőrnélküli szarvasra.
- -Hisz,
te mondtad! – a hangom pár oktávval feljebb csúszott és fel álltam.
-
-De nem láttad a jeleket? – kérdezte mire
felhúztam a szemöldököm.
- -Milyen
jeleket?
- -Hogy
csak beszélni akartam veled. – kiakadtam.
- -Te
most csak szívatsz?! Tudod milyen nehéz
volt leszedni róla a bőrt?! – förmedtem rá, mire ő még jobban elvigyorodott.
- -Főleg
hogy csak erő és ügyesség kell hozzá. Ami gondolom neked nincs. – nem
válaszoltam. Csak folytattam a munkámat.
- -Miről
is akartál beszélni? – kérdeztem.
- -Ümm…
Nem tudom. De, azon csodálkozom hogy feltűnt hogy, egyáltalán nincs senki a
táborban. Bár, elég későn fogtad fel de azért még is…. – felnéztem rá. Éppen
akkor guggolt le és kezdte el a nyúzást.
- -Miért
ne vettem volna észre?
- -Mert
elvonták a figyelmedet… Csodálom hogy nem estetek egyből egymásnak. – leraktam
a kést a kezemből hogy, jobban értsem amit mond Alex. Egyszerre nem tudok két
dolgot csinálni főleg úgy hogy, az előttem lévő hülyeségeket mond.
- -Te
meg mi a francról beszélsz? Miért is verekedtem volna bárkivel?- Alex
felnevetett.
- -Te
is tudod hogy, miről beszélek. Jonról és rólad. Még a vak is látja hogy
szerelmes beléd. Amúgy meg, én most nem a verekedésre használtam az „egymásnak
estek”-et. – kikerekedett szemekkel néztem rá.
- -Te
meg mi a francról beszélsz? – ismételtem.
- -Elpirultál.
Már igazam van. Ez nem rossz dolog. Hidd el nekem.
- -És
téged miért is érdekel az hogy, mit csinálok kikkel?
- -Tudod
ez fáj. Lehet hogy csak pár hete ismersz de, attól még testvérek vagyunk. –
tette a szívére a véres kezét, mintha megbántottam volna.
- -Féltestvérek.
Fattyú vagy. Nem ugyanaz. Nem a vér teszi az embert családtaggá. – morogtam és
folytattam a munkámat.
- -Mégis
akkor utálsz vagy mi? Itt játszod most az eszed a fattyú hülyeséggel de a
kedves Jonod is fattyú. És nézd csak, ugyanolyan mint mindenki más! – válaszolt
vissza, immár idegesen.
- -Ne
forgasd ki a szavamat! – sziszegtem és pár másodperc múlva, megint elkezdtem a
szarvas nyúzását. Alex elkezdett kuncogni. Úgy néztem rá mintha meg lenne
őrülve.
- -Mi
van? – kérdeztem egy kicsit sem kedvesen.
- -Azt
mondtam hogy „a kedves Jonod” és nem mondtál rá semmit. – teljesen kikerekedett
a szemem és most éreztem is hogy, elvörösödök. Ahogy Alex meglátta hogy,
elpirulok, hangosan elkezdett nevetni.
- -Egyáltalán
te normális vagy? Egyik pillanatban még itt idegeskedsz, a másikban meg
viccelődsz és nevetgélsz! – förmedtem rá és elcsörtettem a patakhoz, hogy
megmossam a kezem. Hallottam, hogy utánam jön, de egyből elviharoztam a táborba.
- -A
szarvas? – kérdezte érdeklődve Ygon.
- -Alex
majd hozza. Bár lehet, hogy pár másodperc múlva meggondolja magát! – morogtam és
lefeküdtem egy fa aljába. Magamra terítettem a takarót és lehunytam a szemem.
Még egy darabig érzékeltem a körülöttem lévő történéseket, de nagyon hamar
eljött értem az álom. Egy sokkal kedvesebb, és szebb világ, mint az igazi.
/Alex/
Belecsaptam
az egyik fába, az ostobaságom miatt, ami csodák csodájára, majdnem kettétört. A
nagyapám mesélte nekem a sorsomat, hogy mekkora erőm lesz, de ekkorára mégsem
számítottam. Viszont ez még semmi, Leilával még sosem változtunk át egyszerre
és ezért még nem teljes az erőm.
Joceyan,
azt is elmondta, hogy Leila igazán kivételes alakváltó. Két természetfeletti
lény egyben, pont úgy mint az igaz szerelmem, aki már halott, Aida. Félek, hogy kísérteni fog, a Falon,
aminek a másik oldalán több száz, talán ezer, száműzött természetfeletti lény
él.
Megcsóváltam
a fejem a tetteim miatt. Egész életemben számtalan kegyetlen és rossz dolgot
tettem, mégis most ez jobban zavar. Hirtelen hangulat változásaim is a farkas
gének miatt van, na meg persze az apám is ilyen. Az apám akit tiszta szívemből
gyűlölök.
Remélem tetszett ez a rész, várom a komikat és a pipákat!