4.fejezet

Sziasztok! 

Köszönöm a 150 kattintás! 

                                                  

                                                          4. fejezet: Lehullik a lepel

-Szellem, gyere ide! – a farkas oda ment Jonhoz.

- Jobban is oda figyelhetnél a farkasodra! –  hordtam le miközben fel kászálódtam a fa tövéből. Egy ágba kapaszkodva húztam fel magam de, az ág letört és velem együtt esett a földre. A könyökömre estem és pont olyan részre estem ahol egy pillanatra lebénul a kezem. Vagyis jobban mondva, olyan érzés.

- A rohadt életbe! – szitkozódtam de Jon csak mosolygott. Felálltam most már csak a lábam segítségével és felébresztettem az éppen alvó Hóvit. A többiek is készek voltak az indulásra. Miközben felültem a lóra, láttam a vigyorgó Ygont. Nagyon reméltem hogy, nem mondott semmit senkinek.

Megvártam míg mindenki felül a lóra és csak akkor indultam el. Én mentem elöl mert én voltam az egyetlen aki tudja az utat.

Egy óra elteltével nagyon rossz érzés fogott el. Mintha kitéptek volna egy részt a lelkemből. Aztán még egyet. Annyira rosszul voltam hogy, leestem a lóról. Vörös lett a szemem és nem bírtam visszatartani az erőmet. Először Szellem és Jon sietett oda hozzám.

·         Jól vagy? –kérdezte aggodalmasan Jon. Leguggolt mellém, miközben Szellem megszaglászta a fejemet. Becsuktam a szememet hogy ne lássák a színét. Mit ne mondjak, Nagyon kellet erőlködnöm

·         Maradjatok itt! Ne menjetek sehova! Bújjatok el! – nyöszörögtem  majd, Szellembe támaszkodva felálltam és bementem a fák közé. Gyorsan levetkőztem és átváltoztam. Mint mindig fájdalommal járt ha átváltozok de most az átlagosnak a sokszorosa volt. A ruháimat otthagytam. Farkasként gyorsabb vagyok mint egy ló. Hosszú és erős lábaim miatt olyan sebességre vagyok képes amit nagyon sokan nem élnek át soha. A lóval fél órán át tartó utat, negyed óra alatt megteszem.

Futásnál még mindig éreztem az átváltozással járó fájdalmat és azt az ürességet ami szintén fájt. Nehezen vettem levegőt. Egy pillanatra lekellet állnom hogy megnyugodjak különben, az életembe is kerülhetne ha ilyen állapotban harcolnék. Mikor lenyugodtam az átlagos sebességemnek a háromszorosával futottam.

Amikor oda értem láttam két csatázó hatalmas farkast. Felismertem őket. A szürkésbarna a nagybátyám, a fehér fekete foltokkal a nagyapám. Eluralkodott rajtam a félelem. Radclyffe nagyobb és erősebb volt nagyapánál. De még Deannél is aki, óriási volt. Nem gondolkodtam, amint Radclyffe háttal volt nekem, oda rohamoztam. Bele haraptam a nyakába, ami nagyon meglepte őt. Lerázott magáról de egy igen nagy sebet ejtettem a nyakán. Vérzett. Ez jó jel. Nagyapával köröztünk Radclyffe körül. Egyszerre támadtunk neki de még így is csak pár sebet ejtettünk rajta. Egyből nagyapát vette célba és ráugrott. Amilyen gyorsan csak tudtam, oldalról neki ugrottam a nagybátyámnak akivel gurultunk egyet. Valamennyivel gyorsabb voltam nála, hamarabb felkeltem mint ő. Neki ugrottam a torkának. Szétkarmoltam és szétharaptam, de még mindig nem tudtam megölni. Valahogy felborított és elfutott, de még mielőtt elnyelte volna az erdő, rám vicsorított. Akkor vettem észre hogy, nem vagyunk egyedül. Ott volt Jon, Rozmár, Borraq, Harle, Ygon és Toregg. Begörcsölt a hasam. Féltem hogy mit fognak mondani, hogy fognak ahhoz viszonyulni hogy, mi vagyok.

Szellem oda jött hozzám megnézte a sebeimet. Egyből elhessegettem és megnéztem hogy hol van nagyapa. Fogalmam sem volt hogy tudott ilyen gyorsan és hangtalanul elmenni.

 A ház mögött találtam rá miközben valami hatalmas barna dolog mellet ült. Közelebb mentem és láttam mi mellet ül. Dean volt az. Farkas alakjában volt de már nem élt. Joceyan fájdalmasan rám nézett és oda jött hozzám. Nyugtatóként megdöfködte a nyakamat az orrával. Teljesen lefagytam. Oda mentem Deanhez és felüvöltöttem. Egy fájdalmas farkasüvöltés zengte be az egész erdőt. Papa is becsatlakozott. Még hallgatni is rossz volt. Visszaváltoztam és odamásztam Dean mellé.

·         Kelj fel! Kelj fel! Kelj fel! –többször is mondtam. Először kiabáltam, ordítottam majd a hangom átment suttogásba majd az is, keserves zokogásba. Joceyan kitörte a hátsóajtót és egy könyvet hozott a szájában. Láttam amint minden egyes lépésénél a mancsaiból és a hasából szivárog a vér. Lerakta a könyvet elém és elindult az erdő irányába.

·         Várj!- kiáltottam. Megállt és visszanézett rám. Oda rohantam megöleltem.

·         Szeretlek! Nem is tudod mennyire! – mondtam majd hallottam egy hangot a fejemben.

·         Én is nagyon szeretlek kicsi Lyl. – Ez a mondat megmelengette a szívemet. Apa mindig így hívott amikor kicsi voltam. Papa már eltűnt amikor meghallottam sietős lépteket a hóban. Az a valaki rám terítette köpenyét. Felálltam és szembe fordultam vele. Jon volt az. A gyerekkori legjobb barátom. Nem bírtam tovább, elkezdtem sírni. Közelebb jött és megölelt. A válla és a nyaka közé fúrtam az arcomat és úgy sírtam. Ilyen rosszul még sosem éreztem magam.

Miután kisírtam magam be mentem a házba és felöltöztem normálisan. Fogtam minden pénzt, minden ruhát, minden fegyvert és beraktam egy hatalmas táskába. Kimentem a konyhába egy kis kajáért. Mentem a pult felé, nem nézve a lábam elé, ami meg is hozta az eredményét. Elestem valamiben és elkezdtem gurulni. Keveset gurultam mégis, már a pult állított meg úgy hogy, bevertem a fejem. Megnéztem mi volt az amiben elestem és anya ott volt a padlón. Holtan. Sötét barna haja összevissza volt, és barna szemei élettelenül meredtek felfelé Pár pillanatra lefagytam. Ezt már nem bírtam.  Nem is tudtam hogy mit csinálok. A lábaim saját életre keltek és kivittek az ajtó elé. Enyhén havazott. Úgylátszik a lábaimnak nem volt sokáig külön életük mert amint kiértem az ajtón, térdre rogytam és sírva fakadtam. A hátsó ajtón mentem ki, ami nem volt egy jó választás. Pont ott volt Dean. Nem tudom hogy de, már emberi alakban volt. Majdnem tíz centis haja  nagy része be volt fedve apró hópelyhecskékkel. Az egyetlenegy szerencsém az volt hogy, neki csukva voltak a szemei. Egy nagyobb hópehely szállt a szemére. Igen, kezdődik a tél. Ezt még a holtak is látják.

Bementem a házba anyáért, felvettem és kivittem. Deant is elvittem a ház elé. Hoztam sok fa anyagot amit még Sandor és nagyapa vágott össze két évvel ezelőtt. Deannek ki kellet költöznie a szobájából és átjönnie az enyémbe mert, csak a szobájában fért el a sok fa. Csináltam két ágyszerűséget amire ráfekthettem őket. Nagy nehézségekkel járt mert, amint ráfektettem az egyikkőjüket, a másik alatt arréb csúszott egy fadarab. Mikor rendesen ráfektettem őket a faágyra, köréjük, és rájuk néhány helyen raktam kisebb fadarabokat.  Deant a régi kardjával a kezében, mint az északi királyokat, anyát meg egy kantárral együtt égettem el. Azzal a kantárral tanult meg lovagolni és nagyon kedves volt neki. Öntöttem mindkettőjükre olajat majd meggyújtottam az olajos fát. Mit ne mondjak, nem volt egy szép látvány ahogy a bőr teljesen megfekedett majd, lemállott a hús a csontokról. Undorító volt mégis tiszteletet kérő. A máglya körül elolvadt a hó. Nem ejtettem egyetlen szót sem. Miközben a lángok nyaldosták a testüket, én gondolatban elbúcsúztam tőlük. A torkomban gombóc nőtt. Mindig ez volt a sírás előjele.  Mások előtt utálok sírni. A sírás gyengének mutat és én nem akarok gyengének mutatkozni a szemükben.Nem tudtam hogy , hol vannak a többiek ezért, csak egy könnycseppet engedtem meg magamnak. Lehet hogy csak három méterre voltam a lángoktól és így is majd megsültem, de az az egyetlen könnycsepp szó szerint égette az arcom.  Már a csontok sem voltak meg mikor Jon odajött hozzám. Éreztem hogy engem néz. Ránéztem és csak akkor vettem észre hogy, már este lett. Amikor elkezdtem építgetni akkor még fényes nappal volt.

·         Ezt hátul hagytad. - Azt a könyvet adta át amelyiket a nagypapa adta. Utolsó ajándékként.

·         Köszönöm. –  mondtam rekedten.

 Mindenki bement a házba. Máskor talán elhordtam volna őket a föld mélyére de, most meg sem nyikkantam. Szó nélkül bementem a szobámba és elkezdtem olvasni. Nagypapa kézírását fedeztem fel a könyvben.

 Kedves Leila .

Ha fel vagy készülve elfogadni a sorsodat olvasd tovább .

Kész vagy használni azokat a képességeket amikkel születtél olvasd tovább de, most nem az alakváltásról beszélek.

Olyan hatalomról mely minden képzeletet felülmúl.

Ennyi nekem elég is volt. Becsaptam a könyvet és az asztalra raktam. Nem tudom elfogadni. Még nem vagyok felkészülve semmire. Még nem. Majd egyszer. Eloltottam a gyertyát és próbáltam elaludni de, nem jött álom a szememre. A mai történteken járt az agyam. Mindig ugyanazok a képek jöttek fel. Anya holtan, Dean holtan és papa holtan. Megint elkezdtem sírni. Végül a sírás ringatott álomba. Szerencsére nem álmodtam semmit. Bár, nem tudom hogy ez mondható-e szerencsének.