7.fejezet

                                                                            Sziasztok! 

Ez a rész eléggé rövid lett, de igyekszem hozni a következő fejezetet! Jó olvasást! 

 Leila íját így képzeltem el.

7.fejezet: Csábos mosoly

/Leila/

Miután Alex elmondta hogy, mit is keressek, elindultam egyből. Már több mint félórája barangoltam a kastélyban. Az új bajtársam azt mondta hogy, csak negyed óra az út oda. Mire odaértem, már rég besötétedett. Az ajtó előtt két őr állt. Elhordtam mindennek Alexet mert nem mondta hogy, vannak őrök az ajtaja előtt és hogy, nem adott legalább egy tőrt. El kellet vennem az egyik őrtől valamilyen fegyvert. Elindultam, lassan, szépen, méltóságteljesen és közben kerestem valami könnyen kihúzható helyről valami fegyvert. Az őrök mondhatni ugyanúgy néztek ki de, volt köztük különbség. Az egyiknek jéghideg acélkék szeme volt, a másiknak zöld de, a pupillája körül barna színe volt. Elmentem mellettük és befordultam egy másik folyosóra. Pár percig ottmaradtam mintha, elmentem volna. Pár perc múlva visszaindultam az őrök felé.

-         - Üdvözletem. Tudjátok, nem szabad állandóan egyhelyben maradni és állni. Megfog fájdulni a lábatok! – mondtam nyávogós hangon.

-          -Kotródj innen! – mondta a kék szemű.

-          -Látszik a szemedben a lelked. Az acélt fel kell melegíteni! – közelebb mentem hozzá.

-          -És ezt mégis hogy gondoltad? – nézett rám én meg elmosolyodtam. Az oldalához mentem, megcirógattam az arcát majd a nyakát. Éreztem ahogy bele borzong.

-          -Így. – vigyorodtam el. Kihúztam a tőrt a hüvelyéből és beleszúrtam a torkába. A kék szemű a földre rogyott míg a zöld szemű előhúzta a kardját. Eddig is vigyorogtam de, most halkan felkacagtam. Biztos úgy tűnt hogy, elment az eszem de, ennek a fele sem igaz. Sőt! Nagyon is észnél voltam. Imádtam ölni viszont, már- már vicces hogy ennyire nem bírnak egy nő társaságában lenni.

Lesújtotta a kardot de, én kibújtam alóla és beleszúrtam a tőrt a hasába. Ő lerogyott és megadtam neki a kegyelem döfést, azaz bele szúrtam a tőrt a szívébe hogy ne szenvedjen.  

Átléptem a két testen és benyitottam a szobába. Ahhoz képest hogy, Alex az Ikertornyok urának a személyi testőre, a szobája siralmasan néz ki. Nem csak azért mert az egész szobában kupi van hanem mert, a bútorok is olyanok mintha egy börtönből hozták volna őket. Kerestem páncélt és ruhát. A csizmát amit mondott elég sokáig kellet keresnem hogy meg találjam. Mikor indultam az ajtóhoz, kopogtak.

-          -Ser Alex! Nyissa ki!- nem mertem megkockáztatni hogy hányan vannak. Kiugrottam az ablakon.

/Jon/

Miután Torreggel át csempésztük magunkkal Borraqékat, mindenki megnyugodott kivéve engem. Aggódtam Leiláért. Úgy éreztem életem legrosszabb döntését hoztam meg azzal hogy, elküldtem őt Walder Freyhez mint ideiglenes fogoly.

Már fél órája vágtattunk észak felé, mikor egy hatalmas tisztást vettem észre, hatalmas szarvasokkal.

-          -Harle! Gyere ide! – hívtam magamhoz.

-          -Igen Havas nagyúr?

-          -Lőj le annyi szarvast amennyit tudsz. Hagyj egyet Szellemnek is. – Harle bólintott és már készítette elő a nyilakat. Erről is Leila jutott az eszembe. Ha ő is ott lenne, mindegyik szarvast elejthetnénk. Túlságosan is nagy volt a lány hiánya. Ez a két hét alatt az egész banzájjal összebarátkozott. Ami eddig hiányzott, ő betöltötte és most hogy nem volt ott, még rosszabb lett.

-         - Idióta dolgot csináltunk. – Jött oda Ygon. Felhorkantottam. -  Egy tökéletes katonát hagytunk ott.

-          -Ő nem katona hanem harcos! Ezt te is tudhatnád mint egy vadnéphez tartozó ember! Furcsa hogy épp te mondod ezt rá. – szóltam vissza.

-          -Mégsem mondod azt hogy nem tökéletes harcos. – Ygon sejtelmesen elmosolyodott.

-          -Senki sem tökéletes. – morogtam , amivel lelohasztottam Ygon mosolyát. Az öregember eloldalazott én meg fojtattam a szarvasok megfigyelését.